Száll a kakukk a fészkére

Jack Nicholson a hetvenes években játszott filmjei közül a legnagyobb elismerést a Száll a kakukk a fészkére című filmdrámában nyújtott alakításáért kapta (Ez nem meglepő módon akkoriban is egy Oscart jelentett). Ez egy rendkívül jól sikerült Ken Kesey regényén alapuló, Milos Forman által rendezett adaptáció, melyben Jack Nicholson egy örök rebellist, Randle P. Mcmurphyt alakít, akit, - mivel a börtönben és egyáltalán sehol nem tudnak mihez kezdeni vele - , egy elmegyógyintézetbe küldenek, hogy megbizonyosodjanak arról, mentálisan rendben van -e. Persze Murphy az elmegyógyintézetben is képes arra, hogy a fennálló rendet megbontsa. A fennálló rend pedig azt jelenti, hogy a betegek megkapják a gyógyszerüket és megvan a nővérek által megszabott "napi rutinjuk". Ez a "napi rutin" meghatározott tévéműsorokból, komolyzene hallgatásából áll és az egyik különösen diktatórikus nővér kis lelki zsarolásaiból. Mcmurphy, - ahogy az várható - , nem hajlandó beilleszkedni ebbe a mesterséges rendbe és ha nehezen is, de sikerül rávennie a csoportot, hogy lépjenek ki a "napi rutinból" és éljenek igazán, még ha ez a szabályok megszegésével is jár. Hamarosan Mcmurphy a csoport tagjainak legjobb barátja lesz, a nővérek szemében viszont szálka. Ezért Murphy, a nővérek és a betegek is minden nap megvívják a kisebb-nagyobb küzdelmeiket. A végkifejletről már inkább nem írnék, mert, mint a legtöbb film, ez is nézve ismerszik meg. 

Randle P. McMurphy és a Will Sampson által alakított néma indián Bromden főnök volt az, akik véleményem szerint a legmarkánsabb karakterek voltak a filmben. Míg Murphynek be nem állt a szája a film nagy részében, addig Bromden főnök néma volt. Ez a némaság az, ami Will Sampsonnak nagy kihívást jelenthetett, de Bromden főnök arca mégis mindent elárul. Persze a többi szereplő, a betegeket és a nővéreket megformálók is maradéktalanul teljesítik, amit az adott karakter megformálásához szükséges.

Az elmegyógyintézet az a zárt világ, ahonnan a McMurphy által szervezett kirándulás üdítő színfoltot jelent a betegeknek és a nézőknek is. Persze azért akad jópár felszabadult időszak az intézetben - és ebben McMurphnek nagy szerepe van -, de alapvetően ez a nővérek poroszos fegyelmével átitatott terület.

Összességében tehát a szereplők alakítása és a film atmoszférája is kiváló, nem hiába kapott rengeteg díjat (BAFTA, OSCAR, Golden Globe, César), egyszerre vicces és meghökkentő, és nem utolsósorban elidegenítő.