Még egy kis pánik

A Csak egy kis pánik című jól sikerült vígjáték folytatásában ismét Robert de Niroé (Paul Vitty maffiózó) és Billy Cristalé (Ben Sobel pszichiáter) a főszerep. Míg az első részben Paul Vitty valóban kezelésre szorult és ezért vette igénybe az amúgy különféle komplexusokkal küzdő, de nagyon jólelkű pszichiáter szolgálatait, a folytatásban a maffiavezér kénytelen megjátszani az őrültet, hogy pszichiátere gondjára bízzák. Ez meg is történik, a pszichiáterre azonban hatalmas feladatot rónak, rá kell bírnia Vitty-t, hogy tisztességes életet éljen.

A film nagyon jól játszik a Keresztapa filmeken alapuló sztereotípiákkal és néhány figurát elnézve olyan érzésünk lehet, mintha egy az egyben ebből a klasszikusból lettek volna átvéve. Még szerencse, hogy Robert de Niro is játszott a Keresztapa trilógiában, így már vélhetően nagyobb rutinnal játszotta el a gengsztert és tudta, hogy egy ilyen vígjáték esetében a karakter mely jellemvonásait kell jobban kiemelnie, habár ez a figura jóval leegyszerűsítettebb, és a film is nélkülözi a már azóta oly sokszor emlegetett gengszterromantikát. A határozott és faragatlan Vitty kiváló ellenpontja a bizonytalan és aggódó Sobel doktor, akinek persze nincs könnyű dolga páciensével és vele együtt rengeteg kétes ügyletbe bonyolódik.

Korszakalkotó filmről nem beszélhetünk, de az egyszer nézhető kategóriába belefér. 2002-ben nagyon vicces lehetett és még mai szemmel nézve is találhatunk benne jó pár humoros jelenetet, de mára már kissé elavult.

A kísérlet (Das Experiment)

A 2001-es Kísérlet című film alapját a stanfordi börtönkísérlet adja, melyet egy pszichológus, Philip Zimbardo vezetett. A finanszírozó haditengerészet célja az volt a kísérlettel, hogy a haditengerészet és a tengerészgyalogság börtöneinek különbözőségét felfedjék. Zimbardo szociálpszichológiai tesztjében 20 egyetemistát kértek fel arra, hogy egy valós börtönben játsszák el a rabok, illetve a börtönőrök szerepét két héten át, napi 15 dollárért. Zimbardo ugyanis úgy vélte, hogy a börtön, az intézményi keretek kihozzák a 20 alanyból a kívánt szerepeket. Így is lett. Hat nap elteltével leállították a kísérletet a "börtönőri" túlkapások miatt.

A film nagyjából hűen adja vissza a fentebb írt, egyébként 1971-ben történt kísérletet. A börtönőröknek, illetve a raboknak is teljesen bele kellett élniük magukat a szerepükbe, a börtönőröknek nem szabad fizikai erőszakot alkalmazniuk, de más tekintetben szabad kezet kapnak. A raboknak pedig egy szál kényelmetlen ruhában és bilincsben kellett letölteniük a büntetésüket, ami persze rövid idő alatt a bezártság érzésével és a börtönőrök pszichikai kínzásival együtt megtöri őket. A valóságban viszont mind a 20 jelentkező egyetemista volt, az őrök napszemüveget viseltek a szemkontaktus kerülése érdekében és a filmbeli romantikus szál is csak "fikció", továbbá nincs "beépített ember", aki egy újság megbízásából dolgozik, a börtön igazgatója pedig maga Philip Zimbardo volt.Ezek a kiegészítések azonban kellenek, már csak azért is, mert ez nem dokumentumfilm és a történet a maga nyersségében túlságosan emészthetetlen lenne a néző számára.

A kísérlet önmagában is egy nagy szenzációnak számított és számos könyv született belőle, valamint Philip Zimbardo sok előadásában is megjelent motívumként (pl. a 2008-as TED előadás) és szerencsére a 2001-es film is igen jól sikerült. Azóta készült egy remake is Paul Scheuring rendezésében, de ez sajnos nem tudott felérni az elődhöz.