Védd Magad!

A Védd magad! Vin Diesel azon kevés filmje közé tartozik, ahol nem akcióhőst játszik, hanem egy gengsztert. A Sidney Lumet rendezésében készült alkotás egy megtörtént esetet dolgoz fel, melyben Jack DiNorscio többi maffiavezér tárával ellentétben nem fogad ügyvédet, hanem ő a vádlott és a védő egy személyben.

Ennek az életrajzi-bűnügyi vígjátéknak a velejét az adja, hogy a megszokott jogi nyelvezet mellett DiNorscio szókimondó és gengszteres szóhasználata enyhén szólva is kirívó a bíróságon. Ez kezdetben elidegeníti, később pedig szórakoztatja a bíróság tagjait és rájönnek, hogy alábecsülték a maffiavezért, aki kitartóan és okosan védi magát és társait is az egyre elhúzódó perben.

Nem egy szokványos vígjátékról van tehát szó, már csak azért sem, mert a helyszín szinte végig a tárgyalóterem. Ez egyáltlán nem baj, hiszen akár egy Quentin Tarantino filmben, itt is a dialógusok viszik előre a filmet (persze mivel megtörtént eseményt dolgoz fel a film egy per keretében, itt nem asszociatív módon folynak a beszélgetések). Azoknak tudnám ajánlani a Védd magad!-ot, akik egy kicsit derűsebb oldalát szeretnék megismerni a bírósági közegnek.

Még egy kis pánik

A Csak egy kis pánik című jól sikerült vígjáték folytatásában ismét Robert de Niroé (Paul Vitty maffiózó) és Billy Cristalé (Ben Sobel pszichiáter) a főszerep. Míg az első részben Paul Vitty valóban kezelésre szorult és ezért vette igénybe az amúgy különféle komplexusokkal küzdő, de nagyon jólelkű pszichiáter szolgálatait, a folytatásban a maffiavezér kénytelen megjátszani az őrültet, hogy pszichiátere gondjára bízzák. Ez meg is történik, a pszichiáterre azonban hatalmas feladatot rónak, rá kell bírnia Vitty-t, hogy tisztességes életet éljen.

A film nagyon jól játszik a Keresztapa filmeken alapuló sztereotípiákkal és néhány figurát elnézve olyan érzésünk lehet, mintha egy az egyben ebből a klasszikusból lettek volna átvéve. Még szerencse, hogy Robert de Niro is játszott a Keresztapa trilógiában, így már vélhetően nagyobb rutinnal játszotta el a gengsztert és tudta, hogy egy ilyen vígjáték esetében a karakter mely jellemvonásait kell jobban kiemelnie, habár ez a figura jóval leegyszerűsítettebb, és a film is nélkülözi a már azóta oly sokszor emlegetett gengszterromantikát. A határozott és faragatlan Vitty kiváló ellenpontja a bizonytalan és aggódó Sobel doktor, akinek persze nincs könnyű dolga páciensével és vele együtt rengeteg kétes ügyletbe bonyolódik.

Korszakalkotó filmről nem beszélhetünk, de az egyszer nézhető kategóriába belefér. 2002-ben nagyon vicces lehetett és még mai szemmel nézve is találhatunk benne jó pár humoros jelenetet, de mára már kissé elavult.

VÍGJÁTÉK

A börtönfilmek legkönnyedebb megközelítését a vígjátékok jelentik. Általában nem sok közük van a valós börtönélethez, csupán kifigurázható sztereotípiákból építkeznek, mégis szükség van ilyen oldottabb produktumokra, márcsak azért is, mert így könnyebben meg lehet kedveltetni a nézővel a komolyabb témájú filmalkotásokat.

Kegyenc fegyenc

A Kegyenc fegyenc egy Rob Schneider főszereplésével készült vígjáték. A történet röviden: Stan Mintont, egy szélhámos ingatlanügynököt, aki kissé jobb színben tünteti fel a rossz napokat látott ingatlanokat, illetve üdülőhelyeket, mint amilyenek azok valójában, ahogy az várható, rajtakapják egy csalásán és a férfi meglepődve tapasztalja, hogy kénytelen börtönbe vonulni. Ám az ügynök nem marad rest, és először harcművészeti leckéket vesz - sikertelenül , majd megtalálja igazi mesterét egy vén harcos személyében. A harcos kegyetlen gyakorlatokkal trenírozza Stant a "nemes cél", azaz a börtönélet elviselése érdekében. A végén olyan jól kiképzi az alapból cseppet sem harcias tanoncot, hogy a börtönbe kerülve ő lesz a legtiszteletreméltóbb rab, aki megfegyelmezi a rabokat és harmonikusabbá teszi életüket.A további részleteket azért nem írom le, mert igyekszem egy többé-kevésbé, - ahogy az eddig írtakat elolvastam, inkább kevésbé - spoilermentes beszámolót adni a filmről.

Ami a poénokat illeti, faragatlanok és ezért jók, főleg azoknak, akik kedvelik ezt a műfajt. Ugyanezt mondhatom el a karakterekről is. Egy vígjátékon szerencsére nem is lehet számon kérni a jellemkidolgozást.

El kell mondanom, hogy a Rob Schneider zseniális alakítást nyújt. Jól formálja meg a trükközgető ügynököt, de a földhöz verő, kegyetlenkedő bűnözőt is.

Nyilván nem mondhatom azt, hogy korszakalkotó filmről beszélünk, de az amerikai zsáner elvárásait egy az egyben hozó, kikapcsolódást nyújtó produktumról.

Börtönfilm bevezető

Amikor a börtönfilmekről beszélünk, nem szabad elfelejteni a börtön atmoszféráját egy az egyben átadó Bebukottak című 1985-ös dokumentumfilmet. A film olyan realisztikusan és mindenféle hatásvadászat nélkül ábrázolja a börtönéletet, hogy amellett nem lehet elmenni szó nélkül. Szükség van tehát egy, a börtönfilmeket műfaji bontás szerint gyűjtő oldalra. Természetesen az összes ilyen jellegű filmet nem lehet és nem is kell ismertetni. Az oldal célja csupán az, hogy az egyes filmműfajok  főbb "klasszikusait" bemutassa, egyfajta ízelítőt adva ezáltal mind a hollywoodi, mind pedig a valós börtönéletből.